Tóth Antal

Tóth Antal

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház
Rendező: Somogyi Szilárd

 

Első kiírt szerepem az 1998-ban bemutatott Hotel Mentholban volt. Akkoriban mutatták be Londonban a Queen és az Abba musicaleket is. Böhm Gyuri már akkor mondta, hogy kéne valami hasonló nekünk is. Ha írna egyet, akkor az valami diszkós lenne. Összeírtam neki két CD-nyi Neoton számot és nem sokkal később megszületett benne a Szép Nyári Nap musical alapötlete. Évekig váratott magára a bemutató, ami végül óriási siker lett. Imádtam az előadást, már csak azért is mert nagy Neoton rajongó voltam mindig is. Ajándék volt az élettől, hogy még ha csak beugrásként is, de Tóth Antalt játszhattam, aki Szulák Andiba szerelmes. Külön poén a dologban, hogy az előadáshoz szükséges retro jelmezekhez én is hozzájárultam anno és már Topy is apukám nyakkendőiben játszott. A beugrásomhoz szintén apukám szekrényéből válogattam. Az összes ruha ami rajtam volt, az övé. Nagyon nevetett a nézőtéren.