Nagyváradon kétszer!

Nagyváradon kétszer!

Március 2-án 16:30 és 19:00

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, február 29-én Marosvásárhelyen, március 1-jén Csíkszeredán és március 2-án Nagyváradon ad egy-egy koncertet kis csapatunk, Oszvald Marika, Szinetár Dóra és Peller Károly.

Legalábbis ez volt a terv.

De az történt, hogy Nagyváradon 2 óra alatt elfogytak a jegyek, így akik nem jutottak oda a reggeli nyitásra, azok lemaradtak a március 2-i koncertről.

Annyi szomorú levelet kaptunk emiatt, hogy úgy éreztük, ezt nem hagyhatjuk ennyiben!

Így aki most azon bánkódik, hogy nem jutott neki jegy, figyeljen!

A szervezőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy Nagyváradon duplázunk!

Péntektől, vagyis február 19-től már kaphatók jegyek a második koncertre, ami igazából aznap az első lesz, hiszen annak a kezdési időpontja 16 óra 30 perc.

 

Tehát még egyszer:16:30-as és 19:00-s kezdéssel Operett Musical Gála Nagyváradon, a Filharmónia koncerttermében, Oszvald Marika, Szinetár Dóra és Peller Károly szereplésével!

Mi ott leszünk.

Kétszer is.

Ti?