Óz és a kisöcsém, avagy Zolestyák, a csodák csodája, azaz egy beugrás igaz története…

Óz és a kisöcsém, avagy Zolestyák, a csodák csodája, azaz egy beugrás igaz története…

Peller Károly elmeséli beugrása történetét

Szerdán kiderült, hogy nem próbálok Sybillt csütörtök este. Azonnal hívtam Várnai Péter barátomat, a Vígszínház művészeti főtitkárát, hogy szeretném megnézni az Óz, a csodák csodáját csütörtök este. Mondta, hogy menjek nyugodtan.

Csütörtökön 18 órától próbáltam parkolóhelyet találni a Vígszínház körül. Végül 18:45-kor leparkoltam… ebben a pillanatban csörgött a telefonom. Rajta ez a felírat: KMG… Felveszem…

„Jó estét, Tanár Úr!”

„Jó estét! Hol van?”

„Épp leparkoltam a Vígszínháznál, megyek Ózt nézni.”

„Mit gondol, el tudná játszani Zolestyákot az Én és a kisöcsémből?”

„Hááát… nyilván igen…” – mondtam, arra gondolván, hogy majd valamikor egyszer talán eljátszhatom…

„Akkor jöjjön be a színházba! Be kell ugrania.”

Pillanatnyi szünet… majd rájöttem, hogy nyilván ugrat… „Jaj, Tanár Úr, ne vicceljen velem…”

„Nem viccelek! Jöjjön be MOST!”

„Indulok!”

18:55-kor már öltöztettek és sminkeltek. Angyal Márta rendezőasszisztens folyamatosan végszavazott velem. Egyszer csak ott álltam a takarásban a jelenetem előtt és rájöttem, hogy ilyen rémálmom szokott lenni, hogy belöknek a színpadra és azt sem tudom, hogy mit kell csinálnom. Hogy mondhattam erre igent? Én ezt sose próbáltam! Ilyenkor azonnal le kell nyugtatnia magát az embernek. Csak úgy lesz sikeres a beugrás. Meg tudom csinálni. Minden jelenet előtt elmondtuk a szöveget 8-12-szer. Ha nagy baj van, a fülemben van egy füles, amibe a súgó mondja a szöveget. Szerencsére nem nagyon kellett. Észre se vettem és vége lett az előadásnak. Imádtam!

Köszönetet kell mondanom az Én és a kisöcsém csapatának, hogy nagyon segítettek és hogy szurkoltak. Tóth Krisztián Kevinnek és György Zsófinak, hogy úgy sminkeltek és hajaztak, hogy észre se vettem. Koroknyai Rékának és Kun Zsuzsinak, hogy öltöztettek a megfelelő ruhákba. Koncz Erikának, hogy súgott, amikor kellett. Angyal Mártinak, hogy százszor végszavazott egy jelentet és hogy végig szaladgált velem, hogy tudjam, hogy hol kell bemenni. Végül, de nem utolsó sorban Kerényi Miklós Gábornak, az Operettszínház művészeti vezetőjének, aki volt olyan „őrült”, hogy rám bízta ezt a feladatot! Köszönöm a bizalmat!

 

Képek itt!